
Elkezdtem olyan embereket bevonzani, akik hasonló energiákat hordoznak — akik ugyanúgy éreznek, gondolkodnak, és akik mellett végre Önmagam lehettem. Szép lassan kialakult körülöttem egy közösség, ami több lett, mint vendégkör: barátok, család, biztonság.
Egy hely, ahol mindenki számít. Ahol figyelmet kapunk, és figyelmet adunk. Ahol nincs rosszindulat, elvárás, ítélkezés vagy versengés. Itt mindenki önmaga lehet, és bármilyen helyzetbe is kerülünk, egymást támogatjuk, segítjük, felemeljük. Aki valaha is csatlakozott hozzánk, idővel levetette a maszkokat, elengedte a megfelelést a világ felé, és elkezdett igazán önmaga lenni.
A Bloom ma már nem csak egy hely. Ez egy élő, lélegző közösség.
Egy virág, amely végtelen sziromból áll, minden szirom más, mégis mind ugyanahhoz az egységhez tartozik.

Kovács Bernadett
A Bloom by Berni alapítója
angol, magyar

Holisztikus személyi edző, funkcionális és rehabilitációs tréner
Kovács Bernadett vagyok, a Bloom by Berni megálmodója és megalkotója.
Gyermekkorom óta a mozgás az életem része – számomra ez mindig több volt, mint sport: az önkifejezés, a feltöltődés és a lelki egyensúly forrása.
2018 óta dolgozom személyi edzőként, és azóta minden nap megerősödik bennem, hogy a mozgás nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja. A szakmám a szenvedélyem – folyamatosan képzem magam, mert hiszem, hogy csak így tudom a legtöbbet adni azoknak, akik bizalmat szavaznak nekem.
Végzettségeim:
• Fitness–wellness instruktor
• Holisztikus Személyi edző
• Funkcionális tréner
• Rehabilitációs tréner
• Military Power Cross Trainer
• Életmód tanácsadó
Az évek során rengeteg tapasztalatot szereztem.
Pályafutásomat egy nagy fitness–wellness központban kezdtem, ahol főként a magasabb körökben mozgó vendégek fordultak meg. Már ott éreztem, hogy más szemléletet képviselek, és hogy az edzés számomra nem csupán teljesítményről, hanem érzésről, kapcsolódásról és belső fejlődésről szól. Ez az időszak sokat adott – szakmailag és emberileg is rengeteget fejlődtem, inspiráló emberek vettek körül, akik hatással voltak rám.
Aztán jött a Covid-időszak, amikor az online térben folytattam a munkám. Ez teljesen új irányt nyitott: megtanultam máshogy kapcsolódni, és egy mélyebb, lelki síkon is közelebb kerültem a vendégeimhez.
Később megnyitottam az első privát termemet az akkori párommal, ahol egyre világosabbá vált számomra, milyen értékeket szeretnék képviselni.
Végül megszületett az álmom – a Bloom, amely a tapasztalataimból, a hitből és a szívemből nőtt ki.
A Bloom számomra nem csupán egy edzőterem – ez egy tér, ahol a nők megpihenhetnek, feltöltődhetnek, és újra kapcsolódhatnak önmagukhoz.
Egy hely, ahol nem kell tökéletesnek lenned.
Ahol nem a külső elvárások határoznak meg, hanem az, hogy hogyan érzed magad a saját bőrödben.
Akár személyi edzésben szeretnél fejlődni, akár közösségben edzenél, itt biztonságos, elfogadó és inspiráló közeg vár rád — ítéletek nélkül, szeretettel.
Várlak, ha szeretnéd újra felfedezni az erőd, a nőiességed és az egyensúlyod.

Itt egy olyan közösség vár rád, ahol megengedheted magadnak a lelassulást, a megérkezést és azt, hogy végre magadra figyelj.
Itt a mozgás nem kényszer, hanem feltöltődés; a közösség nem tömeg, hanem megtartó erő.
Egy hely, ahol testben és lélekben is elkezdhetsz virágozni.
Kapcsolat
1066 Budapest, Dessewffy u. 22.
+36 70 935 3624
info@bloombyb.hu
Hétfő-Csütörtök: 6:00 – 20:00
Péntek: 6:00 – 17:00
Szombat, Vasárnap: Zárva